Agenor Civil Állatvédő Egyesület – Adószám: 18976461-1-43 – Bankszámla: 16200120-18547443

Sünik ősszel a kertben – Avarégetés

Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem. Petőfi Sándor számomra egyik legkedvesebb versének címét, illetve kezdő sorát tudnám a mai téma nyitó mondataként idézni.

A szeptember nagyon gyorsan elszaladt, már az október kopogtat az ablakon. A természet kezd felkészülni a hideg téli napokra, a fák és bokrok hullatják leveleiket. Az őszi verőfényes napokat sokak kirándulással töltik, de nagyon sokan kihasználják a lehetőséget kerti munkák végzésére.

Az avar gyűjtés és égetés azonban mindenképp kellő figyelem mellett végezhető, mert a kertünkben lakó sünök október elején már téli alvóhelyüket keresik a lehulló levelek között, így akár az életükre is veszélyesek lehetnek az őszi kerti munkák.

Az egyik legfőbb problémát ilyenkor a gyakori égetések okozzák. Sokan meggyújtják az összegyűjtött avart, gallyakat, amik alatt lehet, hogy már egy sündisznó alussza álmát. A sünik előszeretettel vackolják be magukat biztonságosnak hitt levélhalmokba, farakásokba, ám ha ezeket meggyújtják, az biztos halált jelent az állatoknak. Ha el is menekül, égési sérülései miatt hosszas szenvedés vár rá, míg elpusztul.

Hogyan óvjuk őket?

1. A legjobb módszer, ha egyáltalán nem égetünk. Az avar meggyújtása önmagában káros. Mi és kertünk is sokkal jobban jár, ha az elszáradt növényzetet komposztáljuk, vagy szétterítjük. Ez ugyanis védi a fagy ellen a magvakat és ágyásokat. Fagyra érzékeny cserjék, fák törzse köré is felhalmozhatjuk a lehullott lombot, ami ráadásul lebomlása révén tápanyaggal is ellátja növényeinket.

2. Ha mindenképp égetni szeretnénk, helyezzük át a levélkupacot, mozgassuk át, így látjuk, ha sün fészkelte be magát.

3. Tegyük sünbaráttá a kertet! Lehetőleg ne használjunk fűnyírót vagy fűkaszát, csak ha meggyőződtünk, hogy kertünk „sünmentes”! Egy nyugodt sarokba hagyjunk némi avart, vagy helyezzünk el sünházat. Tehetünk ki számukra vizet vagy eledelt, azonban soha ne adjunk nekik tejet, és lehetőleg szerezzünk be speciális süntápot az állateledelboltban.

Fontos azonban tudnunk, a sün nem hobbiállat, nem tartható házi kedvencként. Védett faj, így mozgásában megzavarni, akadályozni tilos!

Mit tegyünk, ha sünt találunk?

A legtöbb süni, ahogy bejött a kertbe, úgy távozni is fog – feltéve, hogy engedik, és nem zavarják meg pl. kutyák. Tehát hagyjuk őket szabadon elmenni.

Ha mégsem vagyunk benne biztosak, hogy kijutnak, illetve forgalmas út közelében van a kertünk, óvatosan fogjuk meg, és egy olyan helyen engedjük el, ahol nincs forgalom, turistaút, nem veszélyeztetik háziállatok. Ideális az olyan zöldterület, ahol gazdag az aljnövényzet.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a sün sérült, kihűlt, vigyük állatorvoshoz vagy kérjük állatmentő szervezet segítségét. Ha a sün még bébi, vagy láthatóan nem érte el a felnőtt kort, előbb győződjünk meg, hogy nincs a közelben a családja. A sünök olykor a nyár második felében is világra hozhatják kölykeiket, így ősszel is találkozhatunk növendék sünökkel.

További segítséget és információt a Sünbarát.hu oldalán találunk!

Olvass még!

Sünt találtam. Mit tegyek?

A nyári és a kora őszi esték tüskés vendégei a sünök. Röviden bemutatjuk, hogy hol élnek, mivel táplálkoznak, és tanácsot adunk abban, hogy mit tehetünk és mit ne tegyünk...

Segítség, kiscicát találtam! Mit tegyek?

Cicabababumm… Segítség, kiscicákat találtam!…. Itt vannak a kiscicák, de a mamájuk nem fogalkozik velük!…. Igen, ez van most… naponta több segélykérést kapunk kisebb-nagyobb babacicák mentésére. Sajnos nem tudunk mindenkit...

Kutyák kötelező és ajánlott oltásai

Amikor megszületik az elhatározás a családban, hogy házi kedvencnek kutyát válasszanak, a tapasztalatlan gazdijelöltek sok esetben nem mérik fel döntésük súlyát: nincsenek tisztában a rájuk váró feladatokkal, kötelezettségekkel és...

Kutyák ürülékének összeszedése

Ebben a cikkben egy orrfacsaró témával, a kutyatartás nem túl örömteli részével – avagy a kutya ürülékének összeszedésével foglalkozunk. Nagyon bosszantó tud lenni ha látjuk azt, hogy a gazdi...

Cicák kinti vs benti tartása

Munkánk során sűrűn belefutunk abba a kérdésbe, hogy cicát miért csak lakásban tartással adunk örökbe? Ez egy olyan kérdés, ami a gazdikat és a szakembereket is megosztja. Sokan egyből...

Mérgezések

Sajnos nap, mint nap halljuk és tapasztaljuk, hogy sok állat válik kisebb-vagy nagyobb fokú mérgezés áldozatává. Ez a veszély több helyről is leselkedik kedvencünkre. Ugyanis nem csak az utcán...

A húsvéti nyúl nem játék!

Sajnos nem kizárt, hogy a Húsvétot követő napokban, hetekben találhatunk a kertünkben vagy az utcán csellengélő nyuszikat, vagy netalán kukába dobott élő állatot. Hogy miért? Mert a családok nagyjából...

Kutya- és cica felszerelések

Manapság a kisállat felszerelések tömérdek sok fajtáját, formáját, színét, stb. meg lehet vásárolni, így bizonyára sokan vannak, akiknek fejtörést okoz, hogy mik azok a dolgok, melyeket feltétlenül be kell...

Görög teknősök

Sok család olyan kedvencet választ magának, amelyik csöndes, nem hullatja a szőrét, és nem büdös. Tipikusan ilyen a görög teknős. A görög teki egy szárazföldi teknősfaj, mely hazánkban nem...

Macskabiztonság kertben és lakásban

Bundás kedvenceink szívesen süttetik a hasukat a napon, így szükségük lehet egy lakályos, barátságos és biztonságos kültéri élettérre. Minél nagyobb alapterületű a kifutó, annál jobb: egy játszótérhez hasonlóan egészen...

Elhízott kutyák

Az elhízás ma már a fejlett országokban világszerte népbetegségnek számít. És nem csak az embereknél! Ahogyan ugyanis mi átálltunk a mozgásszegényebb életmódra és a magas kalóriabevitelre, a kedvenceinket is...

Strandolás kutyákkal

A legfontosabb tudnivaló, amivel minden kutyásnak tisztában kell lennie, hogy minden állami tulajdonban lévő élő vízbe állatott fürdetni szigorúan tilos! Azért nem kell kétségbe esnünk, ha együtt szeretnénk strandolni...

Cicák összeszoktatása

Egy cica jó. De kettő még jobb. Három vagy több… az már álom. Véli a gazdi. Viszont mi van olyankor, ha az első cica rendkívül antiszoci… minden idegen állatra...