Agenor Civil Állatvédő Egyesület – Adószám: 18976461-1-43 – Bankszámla: 16200120-18547443

Miért hemperegnek bele a kutyák mindenbe?

Rovatunk egy zamatos témát taglalgat: vagyis a kutyák miért szeretnek belehemperegni a séta során talált, létező legbüdösebb tereptárgyakba, úgy mint elhullott állatok bomló tetemébe, vagy élő állatok ürülékébe…

Igazából cikkünknek adhatnánk azt a címet is, hogy „Egy igazán különleges parfüm” 

Képzeljük csak el: a séta során kedvencünk mit sem sejtve szaglászik a fűben, míg meg nem érez egy igazán hívogató illatot. Ez az ellenállhatatlan aroma rögtön odavonzza, rabul ejti és azonnal tudja: ez az. „Ez az, ami mindig is hiányzott az életemből. Gazdi hogy fog örülni, ha megérzi ő is.”

Nekiugrik hát és beleveti magát ebbe a mennyei aromába. Addig hempereg míg kis testét teljesen beborítja ez az illat. Egy folt sem maradhat ki, egyetlen szőrszál sem. Hátára fordulva bizonyosodik meg róla, hogy már teljesen beborította azt, jól beledörzsölődve bőrébe is.

Mikor végzett, büszkén sétál vissza hozzád. „Érzed ezt gazdi?”. Bizony, hogy érzed. Már 5 méterről arrébb érezted ezt a leírhatatlan dögszagot, amibe a kutyád két perccel előtt fetrengett bele nagy vidáman.

Mireföl tehát ez a vonzalom a számunkra gusztustalan dolgokba való hempergéshez?

Egyes szakértők szerint ez a vadászösztönhöz kapcsolódik. Az emberrel való együttélés előtt a kutyák bizony vadászni jártak. A vadászat során mindent meg kellett tenniük ahhoz, hogy ne hívják fel magukra a préda figyelmét. Az erős szagokba (dögbe, ürülékbe) való dörgölőzéssel elfedték saját szagukat, ezzel összezavarva jövendőbeli vacsorájukat. Bár a szokásos esti séta során nem valószínű, hogy kutyánk bármit is le tudna vadászni, ösztöne mégis működik. Kutatók megfigyelték, hogy a kutya ezt akkor is megteszi, amikor a cél éppen ennek az ellenkezője: a saját szagának felerősítése. Ilyenkor többnyire saját, illetve társainak ürülékébe fekszik bele. Ez a falkaszellem megőrzése és a dominanciaharcok miatt „szükséges”. De a tudósok felfigyeltek arra a jelenségre is, hogy a felfedező körútról visszatérő, a prédaállat ürülékébe hempergőzött eb vadászatra ösztönzi társait is.

Mások úgy tartják, hogy a terület megjelölésével áll összefüggésben.

De az is lehet, hogy ami nekünk büdi, az a kutyáknak szimplán jó illatú.

Azonban mit tehetünk, ha már megtörtént a baj, és ebünk az orra hegyétől a farka végéig egy pöcegödörhöz méltó szagot áraszt?

Ha van hozzá gusztusunk és gyomrunk, akkor először fésüljük át a bundáját, hogy a fertőző bacikkal teli szőr egy részét eltávolítsuk (ezt egyébként minden fürdetés előtt meg kell tenni). Ezután (vagy ennek elhagyása esetén is) fürdessük meg alaposan samponnal, de hagyjuk rajta több ideig a habos sampont.

A samponválasztásról kérdezzük meg az állatorvost. Az allergiás reakciók kockázatának csökkentésére legcélszerűbb minden fajtának alkalmas sampont választani, amiben nincs durva vegyszer. Sose használjunk emberi sampont, a kutya bőrének és szőrzetének ugyanis egészen más a savassága, mint az emberének.

Valószínűleg ilyen „baleset” esetén szükség lesz akár a kétszeri vagy háromszori alapos átsamponozásra. A samponhoz keverhetünk citrusféléket (ha a kutya bőre nem érzékeny rá). Végül öblítsük le a sampont és szárítsuk meg alaposan a bundáját. Ha a szárítást nem engedi (fél a hajszárítótól), akkor mindenképpen maradjon lakásban, meleg helyen mindaddig amíg teljesen meg nem szárad a bundája!

A kereskedelemben lehet kapni kellemes illatú kutyaparfümöket, amiből a teljes szőrzet száradása után pár cseppet tehetünk a grabancára.

Felhasznált anyag: okosgazdi.hu, haziallat.hu, gondosgazdik.hu

Fotó: kutyazona.hu, randevau.hu

Olvass még!

Sünt találtam. Mit tegyek?

A nyári és a kora őszi esték tüskés vendégei a sünök. Röviden bemutatjuk, hogy hol élnek, mivel táplálkoznak, és tanácsot adunk abban, hogy mit tehetünk és mit ne tegyünk...

Segítség, kiscicát találtam! Mit tegyek?

Cicabababumm… Segítség, kiscicákat találtam!…. Itt vannak a kiscicák, de a mamájuk nem fogalkozik velük!…. Igen, ez van most… naponta több segélykérést kapunk kisebb-nagyobb babacicák mentésére. Sajnos nem tudunk mindenkit...

Kutyák kötelező és ajánlott oltásai

Amikor megszületik az elhatározás a családban, hogy házi kedvencnek kutyát válasszanak, a tapasztalatlan gazdijelöltek sok esetben nem mérik fel döntésük súlyát: nincsenek tisztában a rájuk váró feladatokkal, kötelezettségekkel és...

Kutyák ürülékének összeszedése

Ebben a cikkben egy orrfacsaró témával, a kutyatartás nem túl örömteli részével – avagy a kutya ürülékének összeszedésével foglalkozunk. Nagyon bosszantó tud lenni ha látjuk azt, hogy a gazdi...

Cicák kinti vs benti tartása

Munkánk során sűrűn belefutunk abba a kérdésbe, hogy cicát miért csak lakásban tartással adunk örökbe? Ez egy olyan kérdés, ami a gazdikat és a szakembereket is megosztja. Sokan egyből...

Mérgezések

Sajnos nap, mint nap halljuk és tapasztaljuk, hogy sok állat válik kisebb-vagy nagyobb fokú mérgezés áldozatává. Ez a veszély több helyről is leselkedik kedvencünkre. Ugyanis nem csak az utcán...

A húsvéti nyúl nem játék!

Sajnos nem kizárt, hogy a Húsvétot követő napokban, hetekben találhatunk a kertünkben vagy az utcán csellengélő nyuszikat, vagy netalán kukába dobott élő állatot. Hogy miért? Mert a családok nagyjából...

Kutya- és cica felszerelések

Manapság a kisállat felszerelések tömérdek sok fajtáját, formáját, színét, stb. meg lehet vásárolni, így bizonyára sokan vannak, akiknek fejtörést okoz, hogy mik azok a dolgok, melyeket feltétlenül be kell...

Görög teknősök

Sok család olyan kedvencet választ magának, amelyik csöndes, nem hullatja a szőrét, és nem büdös. Tipikusan ilyen a görög teknős. A görög teki egy szárazföldi teknősfaj, mely hazánkban nem...

Macskabiztonság kertben és lakásban

Bundás kedvenceink szívesen süttetik a hasukat a napon, így szükségük lehet egy lakályos, barátságos és biztonságos kültéri élettérre. Minél nagyobb alapterületű a kifutó, annál jobb: egy játszótérhez hasonlóan egészen...

Elhízott kutyák

Az elhízás ma már a fejlett országokban világszerte népbetegségnek számít. És nem csak az embereknél! Ahogyan ugyanis mi átálltunk a mozgásszegényebb életmódra és a magas kalóriabevitelre, a kedvenceinket is...

Strandolás kutyákkal

A legfontosabb tudnivaló, amivel minden kutyásnak tisztában kell lennie, hogy minden állami tulajdonban lévő élő vízbe állatott fürdetni szigorúan tilos! Azért nem kell kétségbe esnünk, ha együtt szeretnénk strandolni...

Cicák összeszoktatása

Egy cica jó. De kettő még jobb. Három vagy több… az már álom. Véli a gazdi. Viszont mi van olyankor, ha az első cica rendkívül antiszoci… minden idegen állatra...