Agenor Civil Állatvédő Egyesület – Adószám: 18976461-1-43 – Bankszámla: 16200120-18547443

Kutya, macska, kisállatok és a várandósság

Terhesség vagy kisállat? A kettő nem zárja ki egymást! Cikkünkkel sok-sok éves tévhitről rántjuk le a leplet ezzel a témával kapcsolatban.

Évente több millió cica vagy kutya köt ki a menhelyeken azért, mert az addigi családba, ahol otthonra, szeretetre, törődésre lelt, kisbaba érkezik. Pedig egy kisállat egészen minimális odafigyelés mellett egyáltalán nem jelent veszélyt a magzatra vagy az újszülöttre, de sajnos még mindig nagyon sok a tévhit ezzel kapcsolatban. Természetesen körültekintőnek, elővigyázatosnak kell lenni. Ne csak a saját, hanem háziállatod egészségére is figyelj. A háziállatok nagyon hasznosak, jókedvre derítenek, a háziállatot tartó emberek pedig gyakran egészségesebbek is.

Kutya és a terhesség

Kutya esetében, főleg a nagyobb testűeknél, arra kell vigyázni, hogy a megnövekedett pocaknak ne ugorjon neki, ne nyomja meg.

Ha egy ágyban alszol kedvenceddel, már terhesség alatt érdemes erről leszoktatni, hiszen egyrészt immunrendszered érzékenyebb, így fogékonyabb lehetsz a betegségekre, másrészt később a gyermek mellett sem fekhet. Séta után töröld meg vizes ruhával vagy mosd meg a lábait és a végbélnyílás környékét. Ha kádban teszed ezt, a kádat mindig fertőtlenítsd! Előzd meg a bolha- és kullancsfertőzéseket rovarirtó nyakörv használatával.

Macska és a terhesség – A toxoplazmózis

A macskával kapcsolatban leggyakrabban a toxoplazmózis nevű betegség neve merül fel. Ha a terhesség előtt megvolt már a macska, akkor valószínűleg már korábban átestél a toxoplazmafertőzésen. Ha mégis aggódsz emiatt, a baba tervezése előtt már lehetőséged van toxoplazmaszűrést végezni, hogy átestél-e már korábban toxoplazmafertőzésen. Új macska befogadása viszont nem javasolt a terhességed alatt, mert a macska első megbetegedése során megfertőződhetsz te is és magzatod is. Idegen macskák társaságát viszont függetlenül a vizsgálat eredményétől kerüld!

Toxoplazmózis

A toxoplazma egy egysejtű kórokozó, amely magzatkárosító hatású lehet a terhesség alatt (nyirokcsomó megnagyobbodás és gyulladás, láz, szemtünetek, szem gyulladása, látási problémák). A magzat akkor károsodhat, ha a kismama a terhesség alatt esik át a toxoplazma fertőzésen. Egy egészséges ember megfertőződés esetén gyakran tünetmentes marad, sokszor nem is tudnak arról, hogy toxoplazmózissal fertőződtek.

A toxoplazmózist a köztudat szerint a macskák ürülékétől lehet elkapni. Azt azonban kevesen tudják, hogy mosatlan zöldség és gyümölcs, nem kellően hőkezelt vagy nyers hús és földszennyeződés, kertészkedés által is könnyen meg lehet fertőződni.

Ha régóta tartasz cicát, könnyen lehet, hogy már tünetmentesen át is estél a betegségen. De előfordulhat az is, hogy annak ellenére, hogy évek óta macskát tartasz, csak a terhesség során fertőződsz meg, ilyenkor érvényesülhet a magzatkárosító hatás.

A kismamáknál a toxoplazmózist vérvétellel vizsgálják. A vérben lévő ellenanyagokat szintje mutatja meg, hogy a kismama fogékony a fertőzésre, vagy már átesett rajta terhesség előtt és védett. Ezt a macskát tartó kismamáknál mindenképp érdemes elvégeztetni.

Állatorvosi rendelőkben lehetőség van a terhes kismamák környezetében élő macskák toxoplazma szűrésére is, azaz, a vérvétel alapján meg tudják mondani, hogy az adott cica jelent-e toxoplazma fertőzési forrást. Bár a leggyakoribb fertőződési forrás a hiedelmekkel ellentétben nem a macska, érdemes a macskát is megszűrni a toxoplazma fertőzés szempontjából, mert ha fertőzött és üríti a parazitát, akkor valóban nagyobb veszélyt jelent.

Nem kell a macskát eltávolítani a terhes kismamák környezetéből, de néhány dologra érdemes odafigyelni. Mivel a fertőzött macska ürülékében a parazita 48 óra alatt válik fertőzőképessé, ezért a macskaalmot naponta kell cserélni. Várandósság alatt ne a kismama végezze az alom takarítását. A cica simogatása után alaposan kezet kell mosni, és az általános személyi higiénés szabályokat is érdemes betartani.

8 fontos óvintézkedés, a fertőzés elkerülésére:

1/ Legfontosabb az alapvető higiéniai szabályok betartása: kézmosás, takarítás, a macskával vagy ürülékeivel való közvetlen kontaktus kerülése.

2/ Bármilyen nehéz is megállni, ne puszilgasd az állatot!

3/ A macskánkat lehetőség szerint távol kell tartani a madarak és egerek vadászatától, a macskaalmot minden nap cserélni kell (lehetőleg ne a kismama).

4/ A kertben végzett munkáknál (ahol macskaürülékkel potenciálisan találkozhatunk) gumikesztyűt, szájmaszkot célszerű viselni.

5/ Ne adjunk nyers húst állatainknak!

6/ Igyekezzünk távol tartani a cicákat a homokozótól, ahova előszeretettel járnak üríteni (ez főleg gyermekeink védelmében javasolt)!

7/ Figyeljünk oda, hogy a húsféleségeket kellően hőkezeljük, a zöldség- és gyümölcsféléket pedig mindig alaposan mossuk meg fogyasztás előtt!

8/ A terhesség alatt lehetőség szerint ne fogadjunk be új macskát, az idegen macskákat pedig kerüljük!

Egyéb kisállatok és a terhesség

Madarak és a terhesség

A madarak közül leggyakrabban pintyet, kanárit és papagájt tartanak. Ez utóbbiak terjesztik a papagájkórt. Megelőzésként fontos, hogy megbízható helyről vásároljatok állatot és első lépésként állatorvosnak mutassátok meg.

Hüllők és a terhesség

Hüllőt kevés családban tartanak. Az ő esetükben az emésztőrendszerükben található szalmonella okozhat problémát.

Rágcsáló és egyéb állatok

Oda kell figyelni a veszettség nevű betegségre. A háziállatokat be lehet oltani ez ellen. Ha egy ismeretlen állat megharap vagy megkarmol, jelentkezni kell orvosnál, mert a kezeletlen betegség akár halálos is lehet. A veszettség elleni oltást a kismamák is megkaphatják, ha ilyen helyzetbe kerültek

És a lelkiek:

Rengeteg kutatás igazolta már, hogy a háziállatok jótékony hatással vannak az egészségünkre, és sok cica- kutyatartó kismama tudna beszámolni arról, hogyan nyugtatta meg a pocakban mozgolódó babájukat a macska dorombolása, vagy hogy a kutyus odakucorodott a pocak mellé. Emellett azok a gyerekek, akik háziállat mellett nőnek fel, kevésbé hajlamosak az allergiára, arról nem is beszélve, hogy egy macskánál vagy egy kutyánál elképzelni sem lehet jobb tanítómestert, ha toleranciáról, türelemről és a másik tiszteletének elsajátításáról van szó.

Tény, hogy az állattartás a terhesség alatt igényel egy minimális szintű plusz figyelmet. Az is igaz, hogy a baba érkezése után egy kis extra körültekintésre lesz szükség, ha macskát, kutyát vagy más állatot tartotok, de ne feledd el, hogy amikor magadhoz vettél egy állatot, élete végéig tartó felelősséget vállaltál érte. Ez a Te döntésed volt, pont úgy, mint a most érkező baba is!

Forrás: Nutriklub.hu, Magosrendelo.hu, Szuloklapja.hu, PÖCC facebook oldala

Fotók: Femcafe.hu, Nutriklub.hu, Rmcmedicina.blog.hu, Cukimamik.hu, Tudnodkell.info, Amarqt.com, Pinterest.com, Health.com, Myanimals.com, Petsittersireland.com. rmc.com

Olvass még!

Sünt találtam. Mit tegyek?

A nyári és a kora őszi esték tüskés vendégei a sünök. Röviden bemutatjuk, hogy hol élnek, mivel táplálkoznak, és tanácsot adunk abban, hogy mit tehetünk és mit ne tegyünk...

Segítség, kiscicát találtam! Mit tegyek?

Cicabababumm… Segítség, kiscicákat találtam!…. Itt vannak a kiscicák, de a mamájuk nem fogalkozik velük!…. Igen, ez van most… naponta több segélykérést kapunk kisebb-nagyobb babacicák mentésére. Sajnos nem tudunk mindenkit...

Kutyák kötelező és ajánlott oltásai

Amikor megszületik az elhatározás a családban, hogy házi kedvencnek kutyát válasszanak, a tapasztalatlan gazdijelöltek sok esetben nem mérik fel döntésük súlyát: nincsenek tisztában a rájuk váró feladatokkal, kötelezettségekkel és...

Kutyák ürülékének összeszedése

Ebben a cikkben egy orrfacsaró témával, a kutyatartás nem túl örömteli részével – avagy a kutya ürülékének összeszedésével foglalkozunk. Nagyon bosszantó tud lenni ha látjuk azt, hogy a gazdi...

Cicák kinti vs benti tartása

Munkánk során sűrűn belefutunk abba a kérdésbe, hogy cicát miért csak lakásban tartással adunk örökbe? Ez egy olyan kérdés, ami a gazdikat és a szakembereket is megosztja. Sokan egyből...

Mérgezések

Sajnos nap, mint nap halljuk és tapasztaljuk, hogy sok állat válik kisebb-vagy nagyobb fokú mérgezés áldozatává. Ez a veszély több helyről is leselkedik kedvencünkre. Ugyanis nem csak az utcán...

A húsvéti nyúl nem játék!

Sajnos nem kizárt, hogy a Húsvétot követő napokban, hetekben találhatunk a kertünkben vagy az utcán csellengélő nyuszikat, vagy netalán kukába dobott élő állatot. Hogy miért? Mert a családok nagyjából...

Kutya- és cica felszerelések

Manapság a kisállat felszerelések tömérdek sok fajtáját, formáját, színét, stb. meg lehet vásárolni, így bizonyára sokan vannak, akiknek fejtörést okoz, hogy mik azok a dolgok, melyeket feltétlenül be kell...

Görög teknősök

Sok család olyan kedvencet választ magának, amelyik csöndes, nem hullatja a szőrét, és nem büdös. Tipikusan ilyen a görög teknős. A görög teki egy szárazföldi teknősfaj, mely hazánkban nem...

Macskabiztonság kertben és lakásban

Bundás kedvenceink szívesen süttetik a hasukat a napon, így szükségük lehet egy lakályos, barátságos és biztonságos kültéri élettérre. Minél nagyobb alapterületű a kifutó, annál jobb: egy játszótérhez hasonlóan egészen...

Elhízott kutyák

Az elhízás ma már a fejlett országokban világszerte népbetegségnek számít. És nem csak az embereknél! Ahogyan ugyanis mi átálltunk a mozgásszegényebb életmódra és a magas kalóriabevitelre, a kedvenceinket is...

Strandolás kutyákkal

A legfontosabb tudnivaló, amivel minden kutyásnak tisztában kell lennie, hogy minden állami tulajdonban lévő élő vízbe állatott fürdetni szigorúan tilos! Azért nem kell kétségbe esnünk, ha együtt szeretnénk strandolni...

Cicák összeszoktatása

Egy cica jó. De kettő még jobb. Három vagy több… az már álom. Véli a gazdi. Viszont mi van olyankor, ha az első cica rendkívül antiszoci… minden idegen állatra...